A Szcientológia 8-80 az emberi gondolat és beingness elektronikájának első magyarázatát tárja elénk, bemutatva, hogy a mozgás fizikai univerzumbeli törvényei miként működnek minden lényben. Itt található meg ezenkívül két korszakalkotó előrelépés, a „ Fekete-fehér” és a „ Fogalomprocesszing” – általuk százával, ezrével lehet leküzdeni és megszüntetni a fakszimiléket.
Néhány nevezetes felfedezés a könyvből:
- Az Életstatikum leírása és tulajdonságai hogyan működik tükörként, és hogyan készít felvételt a fizikai univerzumról.
- A Hullámhosszak Tónusskálája és az Esztétika mindenható szerepe egy lény rabszolgává tételében és felszabadításában.
- A Dichotómiák (a létezés ellentétpárokba állított tényezői) – leírásuk és auditálás során energia létrehozására való használatuk.
- A Bracketek, illetve az áramlások oka és használatuk az auditálásban – vonatkozik lényegében minden processzre és annak mögöttes okára, hogy miért működnek a processzek.
- A Nulla alatti Tónusskála, amely csak a thetánra vonatkozik, nem pedig a thetán plusz a MEST-teste elegyére.
- Testek – miért tapadnak a lények egy testhez, és miért gondolják magukat testnek.
- És Az energia különböző megnyilvánulásai, egy olyan alapvető hiba felfedezésével, amely már az elektromosság első felhasználása óta megvan az elemi elektromosságtanban – ennek csúcspontját egy matematikai képlet jelenti, amely leírja az életforrás energiáját.
- keményfedeles 5.900 Ft (+postaköltség)
- hangoskönyv 5.600 Ft (+postaköltség) Tudjon meg többet a hangoskönyvről>>>


